Új fizetési opciók a járvány idején a Festipaynél is

Három vezető magyar fintech cég, a Cellum, a Cardnet es a Festipay, a MasterCard-dal karöltve dolgozik egy projekten, ami akkora durranás lehet a fizetési piacon, mint az okostelefonok megjelenése volt a telefóniában.

Járvány idején különösen fontos a contactless payment lehetőségek széleskörű elfogadottsága. Ilyenkor különösen nem javalott készpénzt használni, mert a pénzérme, bankjegy vírushordozó lehet. Nem tűnik sokkal jobb megoldásnak az olyan fizetés sem, ahol egy sokak által megérintett eszközön (ATM-, POS-terminál, Pin Pad) kell a PIN-kódunkat nyomkodni.

Az egészen biztos, hogy a koronavírus járvány alatt összeszedhető fizetési tapasztalatokból nem lehet általános következtetést levonni

– mondja Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Nem így fizettünk korábban, és nem így fogunk fizetni a jövőben, gondoljunk csak arra, hogy korábban két munkahét során tucatnyi kis értékű fizetéssel étkeztünk, most egy hónapra rendelünk házhoz szállítással élelmiszert. Mindenesetre a limit alatti egyérintéses fizetések mellett egy csomó technológiai újdonság is a rendelkezésünkre állhat, hogy ne kelljen idegen eszközökhöz érni, ha fizetni szeretnénk.

Brückner Gergely a Cellum elnökével, Kóka Jánossal beszélgetett.

A készpénz kárt okoz a társadalomnak

– véli Kóka János, a Cellum elnöke. Részben gazdaságossági okokból, drága előállítani, tárolni, cserélni, szállítani.  Részben pedig adózási és korrupciós okokból, nem követhető úgy nyomon, mint a digitális fizetések, ezért segíti az illegális üzleteket, az állam adóbeszedését viszont nehezíti. Valamint egészségügyi okokból is, hiszen a mostani világjárvány előtt és után is terjeszt majd fertőzéseket.

Ma még itthon nem bevett, de hamarosan elérhetőek lehetnek olyan okostelefonos szolgáltatások is, amelyeket a Cellum például fő piacán, Indonéziában már alkalmaz. Ahogy Kóka János meséli,

az okos telefon akár bankkártyává vagy bankkártya-elfogadóvá is alakítható.

Indonéziában a lakosság körében csak egy szűk kisebbségnek, a gazdagoknak és a vállalkozóknak van bankszámlája vagy bankkártyája. Okostelefonja viszont szinte mindenkinek van. És vannak olyan telefonos appok, amelyek az ügyfél okostelefonjából bankkártyát csinálnak.

Az e-walletből pénzt lehet tölteni egy, az app által generált egyszerhasználatos bankkártyára, ami csak a telefonon jelenik meg, de érintésmentes helyen lehet vele fizetni.

Új fizetési opciók: a telefon mint elfogadóhely

Magyarországon is pár hónapon belül elindul egy másik izgalmas szolgáltatás, amikor a telefon elfogadóhellyé változik. A Cellum, a MasterCarddal és a Festipayjel karöltve már teszteli azt a megoldást. Ennek alacsony belépési költsége van, hiszen telefonja mindenkinek van, ezért praktikus egy okostelefonos kártyaelfogadó.

Ez persze egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik. A csalások, a megváltoztathatatlanság, a kártyaadat-tárolás, a letagadhatatlanság miatt bonyolult kriptográfiai megoldások kellenek. Magyarországon rengeteg olyan felhasználó lehet, akit a bankok a heti 5-10 alkalmazásra nem fogadnak szívesen kártyaelfogadó ügyfélként, és akiknek nagyon drága lenne egy mobil POS.

Mindezekből van, ami már itt van, van, ami még csak jön. A digitális fizetések hívei szerint szinte mindegy is, hogy azonnali utalással, kártyával, mobillal, e-pénztárcával, vagy valami trendi alkalmazással fizetünk. Mindennek társadalmi haszna van, ami nem készpénz. De a vírus idején az új fizetési opciók közül természetesen elsősorban a kontaktmentes fizetések értékelődnek fel.

 

(Forrás: Index.hu)