Gourmet fesztivál 2023

Több mint száz kiállítóval és ötven étteremmel várta az idei Gourmet fesztivál a látogatókat június első hétvégéjén. Már ötödik éve a fesztiválon a karszalagos, integrált beléptetési és fizetési rendszert a Festipay biztosította.

Új generáció

A háromnapos rendezvényen 2023-ban a fiatal tehetségek kerülnek a középpontba, a tavalyi „Örökség” tematika után idén az „Új generáció” a fesztivál jelszava.

„Tavaly az Örökség témáját jártuk körül, idén viszont a jövőre fókuszálunk, hiszen jól látható már egy új generáció, legyenek akár séfek, cukrászok, baristák vagy bartenderek, akik fiatal koruk ellenére rendkívül magas színvonalon képviselik szakmájukat” – mondta Nemes Richárd, a Gourmet főszervezője.

Az új generációt többek között Béres Anett, a Michelin-csillagos Borkonyha és a Textúra cukrászséfje, Csillag Richárd, a kéthelyi Lokal47 séfje, valamint a tavaly novemberben kihirdetett Michelin Guide Év Fiatal Séfje díját elnyerő, a MÁK konyhájáért felelős Mizsei János is képviselte.

Vidéki erők

Nagyot erősödött a vidék, sok új étterem mutatkozott be a Gourmet-n. A régi és új kiállítóknál a hagyománytisztelők és klasszikusabb ízekre vágyók is megtalálhatták számításaikat. Volt például hideg kovászos tökfőzelék (Sparhelt), lecsó és mátrai borzaska (Bori Mami), paradicsomos káposzta (Góré), haltepertő (Horgonyzó), zöldborsófőzelék mangalicás gőzbatyuval (Kistücsök), rántott borjú (Kreinbacher Bistro), hortobágyi palacsinta (Lokal47), vadas nyúl szalvétagombóccal (Öreg Prés), mákos nudli mézharmattal és törökmézzel (Rókusfalvy Etyek), de még medve rillette is lesz medvegombával és medvehagyma pesztóval a székelyudvarhelyi Páva Étterem jóvoltából.

Végül, de nem utolsó sorban, soha ennyi cukrászat nem volt még a Gourmet-n. A kínálatban pedig flódni, ekler, pavlova, makaron és csokoládé hegyek, mignonok, gerbeaud, töltött macskanyelv, vegán sütik és high-end desszertköltemények voltak a Mon Petit-től és a Nour-tól.

Karszalagon maradt összegek visszaváltása

Festipay karszalagokon maradt egyenleg visszaváltása a fesztivál végéig lehetséges a helyszínen. Ha készpénzben/bankkártyával töltötted fel a karszalagodat a helyszínen, június 4. vasárnap este 20:00-ig kérheted vissza a pénztárban a fennmaradó egyenlegedet, különben elvész. Fontos, hogy ha napijegyed van, akkor aznap zárásig tedd ezt meg.
Amennyiben online töltötted fel, a rendezvényt követő 30 napon belül automatikusan visszautalják a fesztivál szervezői (500 Ft visszatérítési díj levonása mellett). Kérjük, olyan bankkártyát használj a feltöltéshez, amely a rendezvényt követő 2 hónapon belül nem jár le, egyéb esetben a szervezők nem tudják garantálni a 30 napos visszafizetést.